A totális - náci, fasiszta és kommunista - diktatúrák közös jellemzői

Totális vagy totalitárius államrendszerek kiépülésében bővelkedett a XX. század. Ilyen épült ki a 20-as években Japánban, Mussolini Olaszországában, Frankó Spanyolországában, a Hitler vezette náci Németországban és Sztálin Szovjetuniójában is. Az egyes állammodellek pedig feltünően sok hasonlóságot mutattak. Nézzük az 5 legfontosabb közös jellemzőt:

- Egypárt rendszer. Minden totális diktatúrában egyetlen párt kezében összpontosult minden hatalom és nem voltak szabad választások. Duális szisztémában, egymással párhuzamosan létezett a hagyományos szerkezet (önkormányzatok, parlament, kormány) és a pártszervek (párt irodák, pártkongresszusok, pártvezetők), ám a kettő közül a valódi irányítás a pártszervek kezében volt.

- Vezérkultusz. Mindig egyetlen diktátor állt az állam élén, aki személyi kultusszal tartotta kezében a teljhatalmat. Hitler, Mussolini és Franco egyaránt a "vezér" megszólítást használták: Hitlernél a "Führer" Mussolininél a "Duce" Frankónál pedig a "cadillo" titulus volt a jellemző. Sztálin "beérte" a generalisszimusz megszólítással.

- Állami erőszakszervezetek. Minden náci, fasiszta és kommunista rendszer fenntartott egy olyan mindenható biztonsági főhivatalt, mely kizárólag a legfelső pártvezetésnek engedelmeskedve bármit megtehetett a lakossággal. Ez a szervezet Sztálinnál a CSEKA (Csrezvicsajnaja Komisszija), később KGB, Hitlernél az SA, SS, RSHA (Reichssicherheitshauptamt), illetve a GESTAPO (Geheime Staatspolizei), Rákosinál pedig az ÁVO és ÁVH volt. A gyanúsnak minősítetteket vallathatták és lágerekbe is zárhatták (sőt a másként gondolkodók meggyilkolása is gyakorinak számított.

- Polgári szabadságjogok és a sajtó teljes korlátozása. Minden totális rezsim blokkolta a sajtó működését, csak pártpropaganda jelenhetett meg az újságokban. Ehhez társult a polgári szabadságjogok "befagyasztása": a szólásszabadság, a gyülekezés szabadsága (szabad tüntetés), a vallásszabadság megszüntetése.

- Ellenségkép kialakítása és harc. Minden totalitárius reszimben pontosan meg volt fogalmazva, hogy ki a nép ellensége, akiket meg kell semmisíteni. A náciknál a zsidók és kommunisták (illetve a nyugati országok emberei), a szovjeteknél a burzsoák, a kulákok (gazdag parasztok), az arisztokraták és a rendszert kritizálók voltak ezek.