Lengyelország megtámadása - a háború kezdete

Adolf Hitler 1939-re tudomásul vette, hogy a további terjeszkedések már nem biztos, hogy békés eszközökkel is megoldhatóak. Ennek ellenére úgy vélte, hogy a nyugati hatalmak - Anglia, Franciaország és az USA - nem fognak egy Kelet-európai kisállam - Lengyelország - lerohanása miatt háborút indítani. A nagy keleti hatalom a Szovjetunió pedig szintén távol tartható lesz, ha Lengyelország bekebelezése előtt egyezséget köt Sztálinnal. Ezen gondolatsor folyamányaként született meg 1939. augusztus 23-án a Molotov-Ribbentrop paktum - vagy más néven Német-Szovjet megnemtámadási egyezmény, melynek titkos záradéka Lengyelország felosztását tartalmazta. (A paktum Lengyelország felosztásán túl rögzítette, hogy a Baltikum, illetve Finnország keleti határszéle és Besszaráiba a szovjet érdekszféra része lesz.)

Hitler végül 1939 nyarának végén döntő lépésre szánta el magát: javaslatnak álcázott ultimátumban követelte a lengyel kormánytól Gdansk (Danzig) azonnali átadását és a Kelet-Poroszországgal való szárazföldi összeköttetés biztosítását (azaz német autópálya és vasútvonal engedélyezését lengyel területeken)! Az ultimátumot - nyugati segítségben bízva - elutasította a varsói kormány, így 1939. szeptember 1-jén hajnali 4 óra 45 perckor a szárazföldön, a levegőben s a tenger felől a német csapatok támadást indítottak Lengyelország ellen. A közvetlen ürügyet az SS által szervezett akció szolgáltatta. A lengyel csapatok nem tudtak ellenállni a német fölénynek. A németek a villámháborúnak nevezett taktikával: nagy tömegű páncélos haderővel és kegyetlen bombázásokkal hetek alatt lerohanták Lengyelországot, 1939 szeptember 27-én Varsó is kapitulált. Közben a szovjet hadsereg a németekkel kötött 1939. augusztusi paktum értelmében 1939 szeptember 17-én bevonult Lengyelország keleti részébe. Sztálin a világ közvéleménye felé azzal indokolta a Vörös Hadsereg Kelet-Lengyelországba történő bevonulását, hogy országának kötelessége megvédenie a Lengyelországban élő ukrán és fehérorosz testvéreiket. Sztálin magyarázata így hangzott: „A lengyelországi eseményekre különleges figyelmet fordít a szovjet kormány. … nem várhatja el senki a szovjet kormánytól, hogy közömbös maradjon az ezidáig jogfosztott, most pedig magukra hagyott testvéreik, a Lengyelországban lakó ukránok és fehéroroszok sorsa ügyében. A szovjet kormány ezért szent kötelességének tartja, hogy segítő kezet nyújtson lengyelországi ukrán és fehérorosz testvéreiknek.”